Súlyfürdő kezelés

Súlyfürdő kezelés

A súlyfürdő víz alatti kezelés, aminek célja, hogy a gerinc csigolyáit egymástól eltávolítsa, így a gerincoszlopot megnyújtsa. A nyújtás hatására lehetővé válik a porckorongok eredeti, egészséges állapotának visszaállítása. A súlyfürdő teljesen fájdalommentes, mivel a víz felhajtó ereje ellazult állapotba hozza a testet és nagyon kíméletesen nyújtják a súlyok a gerincet. A kezelés alatt a vendég nyaknál és/vagy a karok alatt felfüggesztve „lóg” a medencében, miközben a betegség állapotától függően különböző súlyokat helyeznek el rajta derékon és/vagy bokán. A súlyok általában 2-3-5 kg-osak.

Honnan indult a súlyfürdő?

Valószínűsíthető, hogy már Hippokratész előtt is megkísérelték húzással kezelni a gerinc megbetegedéseit. Hippokratész trakciós készülékét még alkalmazták az 1500-as években. Itt a rögzített beteget a mellkasára és a medencéjére hurkolt huzalok segítségével nyújtották.

Dr. Moll Károly volt az, aki elsőként alkalmazta a víz alatti húzatásos súlyfürdőt. Tanulmányát erről 1953-ban jelentette meg. Az ötletet, hogy a tóban való fürdés közben alkalmazzon húzatást, a különféle „helyreállításos” módszerek adták a főorvosnak. Első kísérletei során erős hevederövre rögzített súlyokat – melyeket direkt erre a célra készített – közben a beteg a korláton vagy egy tutajon lógott a vízben hónaljánál fogva. Az izmok ellazulnak a meleg vízben, a gerinc megnyúlik, így a porcsérv visszahúzódok. Ezeket a folyamatokat a testre ránehezedő hidrosztatikai nyomás is elősegíti.

A módszer továbbfejlesztett változatát fürdőtutajnak hívták. Itt a hónaljtámaszon kívül már egy fejtartót is használtak, így a páciens már 3 ponton van függesztve: a hónaljánál és a nyakánál.

Az elmúlt fél évszázad alatt rengeteg újítás történt a húzatásos kezelésekkel kapcsolatban, azonban a lényege nem változott. Igaz változott az időintervallum, valamint a súlyok nagysága is. Moll doktor korábban nagyobb súlyokkal, és hosszabb ideig végezte a húzatást. Ma a kezelés időtartama 10-25 perc közötti súlyokkal, anélkül 5-15 perc.

 

A súlyfürdő nem csak a gerinc nyújtását jelenti, de balneo-, és hydroterápia is egyben. A meleg gyógyvízben jelentősen megnő a kezelés hatásfoka. A kezelés a magyar reumatológia egyik legnagyobb gyakorlati jelentőséggel bíró felfedezése.

Javallatok:

  • porckorongok és nyomás alatt álló ideggyökök tehermentesítése
  • izomgörcsök oldása
  • szalag-és izomzsugorodások mérséklése

Ellenjavallatok:

  • szív-érrendszeri panaszok
  • láz, fertőző betegség
  • heveny mozgásszervi bet.
  • csigolya-csúszás
  • rosszindulatú daganat
  • porckorongműtét után 6 hétig

További ellenjavallatokról itt olvashat